Zöldséges spárgakrémleves

Aki olvasta az előző spárgás receptet, tudja (aki nem, az most megtudja), hogy a vásárolt csomag spárgát ketté szedtem, a feléből készítettem a mascarponés fusillit, a másik fele pedig várt a sorára. Amikor a sora elérkezett, nagyon jó társaságba került, és azt hiszem, átélte a zöldségek mennyországába való kerülés eufóriáját. Krémlevest készítettem belőle. A legutóbbi…

Töltött gomba

Hát, talán nem épp gyereknek való recept, legalábbis nem egyértelműen. A gomba miatt. Mert egyesek szerint a gomba nem gyereknek való, mások szerint a gomba gyereknek való…Miért írom le mégis? Mert a töltött gombák mellé, a megmaradt töltelékből fasírtokat készítettem, abban nagyon apróra volt darabolva a gomba, és az én gyerekem szerette, ezen a vonalon elindulva…

Brokkoli édesburgonyával

A brokkoli és az édesburgonya remek párosítás, és ha még egy kis fokhagymát is mellékelünk, nagyon zamatos ételt kapunk, igazi ízorgia 🙂 Adható: amint a baba elkezd darabosat enni. Gyakran készítettem mindenféle ételeket ezen trió felhasználásával, de így, rétegelve, még soha. Tegnap ennek is eljött az ideje, és meg kell mondanom, annyira sikeres lett, hogy…

Édesburgonya palacsinta

Egy darab édesburgonyát használtam fel, és jóóóó nagy adag lett belőle. Nyersen, meghámozva 190 grammot nyomott, szóval egy kisebb egyedet választottam. Hozzávalók: – édesburgonya, nyersen megpucolva X gramm – teljes kiőrlésű liszt X/2 gramm – tej X ml (én tehéntejet használtam, de lehet növényi itallal helyettesíteni) – Agave szirup vagy méz: 1 evőkanál (mehet 2,…