A pagoda karfiol (vagy romanesco broccoli/romanesco cauliflower) valami eszméletlen szép növény. Gyönyörű halványzöld színe van, virágcsomói pedig a fraktálok egyik legszebb természetes megjelenése. Szoros rokona a karfiolnak és a brokkolinak, összetétele lényegében ugyanaz. Íze kicsit borsosabb és enyhébb. A virágok Ellenállóbbak a főzésnek, ezért roppanósabbra lehet őket készíteni, amit nagyon sok gyerek (és felnőtt) előnyben részesít a tocsogó karfiollal szemben. Ideális falatkáknak, szépsége miatt a babák szeretik, nagyon magas C vitamin tartalma miatt pedig érdemes kínálni!

Egy nap, vásárlás közben, egyszer csak az orrom előtt termett. Így télen meglepett, és bár tudom, hogy nincs szezonja, nem tudtam ellenállni, vennem kellett egyet. Aztán otthon szétnéztem, mi van a hűtőben, mit készítsek belőle? Nem akartam krémlevest, mert sajnálom a szép fraktálokat szétzúzni. Úgyhogy úgy döntöttem, megpróbálom lelocsolni valamivel, így evés közben gyönyörködhetünk majd benne. Így is lett.

A pagoda karfiolt rózsáira szedtem, és enyhén sós, nagyon kevés vízben 5 percig főztem. Ne tovább, mert a végére összetoccsan. A nagyon kevés tényleg azt jelenti, csak az alján egy ujjnyi víz, ami “kilóg”, majd párolódik, mert a levében marad, ami kioldódik a virágból, kár a sok jóért. Ezt a lét nem is öntöttem ki, felhasználtam (nem mindet, de minél többet, annál jobb).
Olyan főzőtejszínem volt, ami tejföl sűrűségű, abból is a nagyon sűrű fajta. Ezt lazítottam a főzőlével, és hozzákevertem egy tojást, sót, szerecsendiót és egy kis reszelt sajtot. Ez lett a szósz.
A tűzálló edény aljára olajat öntöttem (most avokádó olajat), rá pedig prézlit szórtam. Az edénybe belapátoltam a pagoda darabokat (léből egyből, ahogy kivettem, nem csöpögtettem le). Ezt nyakon öntöttem a szósszal, a tetejére még prézlit szórtam, majd 180 fokon 25 percig sütöttem lefedve. Kicsit hagytam hűlni. Szeletelhető lett és valami álomfinom! Próbáljátok ki, és meséljetek 🙂